Séf Asztala étterem - Kossuth tér
Séf Asztala étterem - Kossuth tér
Helyszín: Budapest
Megbízó: Séf Asztala Kft.
Év: 2022
„Amit mi magyarok szeretünk” – foglalja össze Wolf András séf röviden, hogy mi is a Séf Asztalának koncepciója.
A Parlament tövében – a Kossuth téren nyílt Séf Asztalában jóval többet kapunk ennél, hiszen a több mint 600 m²-es étteremben – amely eredetileg gyorsétteremnek indult – egy komplett pékség és deli szekció is helyet kapott, valamint egy meleg konyhát is, kibővített étlappal.
A Hültl Dezső 1928-as tervei alapján épült irodaház homlokzata tökéletesen illeszkedik a tér épületei közé, belül viszont teljesen modern. A belsőépítészeti megoldásoknak köszönhetően egy percig sem érezzük, hogy egy hodályba tévedtünk, mindenhol találunk kicsit eldugottabb, kuckózós részeket is.
A 80 fő leültetésére alkalmas vendégtér érdekessége, hogy bár egy nagy egybenyitott térről beszélünk, a különböző részei egy kicsit más hangulatúak. Van kanapés-kávézós-pezsgőzős rész, pazar kilátással a Dunára és a Parlamentre. Sötét pörkölésű olasz kávét kínálnak, és ha valóban pezsgőznénk, jelezzük, hogy pezsgőt és champagne-t is. Az étterem másik oldala ugyanúgy nyitott, de egy kicsit elvonulósabb.
TERVEZÉSI MEGOLDÁSOK:
- Konyhai eszközökből képzett felületek, egyedi lámpák oldottá teszik az épület részét képező rengeteg elegáns, de távolságtartó márvány felület.
- Az egybefüggő terület különféle egyedi szeparációkkal vált hangulatosan befogadható vendégtérré.
MARKET:
A szeparációk közt körbejárható „mobil” szigetek helyezkednek el, ahogy egy piacon, ahonnan a házi és különleges kézműves alapanyagokat meg is tudja a vendég vásárolni.
MESÉLŐ FALAK:
A márvány borítású falakat körbe ölelő egyedi fakkos falburkolatokat képi egységek övezik, melyek a minőségi alapanyagokat, őstermelői beszállítókat mutatják be, valamint megfigyelve még a helyben sütött kovászos kenyér elkészítésének folyamat ábráját is tanulmányozhatjuk.
KÖZÖSSÉGI ASZTAL, ELVONULÓS BÁRSZÉKES GYORS ÉTKEZÉS, KÉNYELMES VACSORA:
Az étterem belső tere nincs egyértelműen elszeparálva, de mégis több különböző hangulatú helyen ülhetünk le, attól függően, hogy csak egy kávé-süti, komplett ebéd vagy pár órás munkavégzés miatt térünk be.