Rólunk - Bemutatkozik a Waft Studio
Interior – Art – Design
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemi tanulmányokat követően, több mint tízéves rendezvényipari tapasztalattal a hátam mögött 2015-ben megalakult a WAFT Studio. A WAFT-ot azzal a céllal alapítottam, hogy a lehető legmagasabb színvonalú design és térformálás területén nyújtott szolgáltatásokkal tudjuk megvalósítani ügyfeleink igényeit.
Megbízóink elégedettsége, a projekteken való konstruktív együttműködés alapvető fontosságú számunkra.
Büszkék vagyunk arra, hogy a WAFT Studio megalapítása óta eltelt években sikerült maradandó nyomot hagynunk a gasztronómiai és szállodaipar területén, valamint számos egyetem, múzeum és kiállítás is elégedett ügyfeleink közé tartozik. Elismert tervezőként és kivitelezőként aktívan jelen vagyunk a vendéglátó szektorban, olyan ikonikus éttermek belsőépítészeti tervezésében vettünk részt, mint a Gundel, a Centrál Kávéház, a Séf Asztala vagy a Budai Vár Főőrsége.
Irodai projektek terén is jelentős tapasztalatot szereztünk, többek között az Imperial Tobacco, a DPD IT Solutions és az OTYS-Green Goes számára készítettünk egyedi terveket.
Emellett kiterjedt rendezvénydekorációs tapasztalattal rendelkezünk, és közreműködtünk olyan rangos események megvalósításában, mint a Balaton Sound, az MTV Music Awards vagy a Gyárkert. Nagyvállalatok számára terveztünk kiemelkedő rendezvénymegoldásokat, standokat és egyedi installációkat, amelyek hozzájárultak az eseményeik sikeréhez.
MŰVEZETÉS – LEGBIZALMIBB KAPCSOLAT!
A WAFT projektek jellemzői:
- mindennemű környezeti körülményhez való igazodás,
- napra kész, kreatív megoldások,
- kizárólag kivitelezhető, gyártható, statikailag helyt álló tervezetek készítése,
- mind a tervezési, mind a kivitelezési munka fázisok nyomon követhetősége az ügyfelek részére,
- az egyeztetett határidők betartása,
- kivitelezési fázisban precíz és pontos kalkulációk átadása, az adott költségkeret betartásával,
- stabil beszállítói háttér, az adott projekt jellegének megfelelő kivitelező kiválasztása a magas minőség és a megfelelő ár-érték arány érdekében,
- a tervezett és gyártott produktum azonossága.
A WAFT filozófia:
Mindig az adott megrendelői igényt helyezzük előtérbe. Az öncélú megoldásoknak nincs helye projektjeinkben. Produktumainkra általánosan jellemző a pontosság, a kifinomultság, a letisztultság, valamint a realisztikus megjelenítés.
Törekszünk a valódi anyagok alkalmazására, egyrészt a magas minőség okán,
másrészt a részletek ereje miatt - az érintésen keresztül érzéseket kelteni.
Szeretünk kevés eszközzel hangulatot teremteni, játszani a transzparenciával, tagolt és tagolatlan felületekkel, anyagminőségekkel.
A WAFT Stúdió tervezési alapelvei a kreativitás, funkcionalitás és fenntarthatóság köré épülnek, amelyek minden projekt során irányadók. Csapatunk kiemelt figyelmet fordít az ügyfelek egyedi igényeinek megértésére és az adott tér sajátosságaira, hogy harmonikus, inspiráló környezetet hozzon létre.
Az alapelveikben a következő főbb szempontok szerepelnek:
1. Kreativitás és egyediség: A Waft Studio számára fontos, hogy minden térnek saját története legyen, amely tükrözi az ügyfél identitását és értékeit. Az egyedi megoldások és dizájnelemek segítségével olyan helyeket hoznak létre, amelyek maradandó benyomást keltenek.
2. Funkcionalitás és felhasználói élmény: A stúdió terveiben a funkcionalitás éppoly hangsúlyos, mint a vizuális megjelenés. Minden tér ergonómiai szempontból átgondolt, a felhasználók kényelmét és élményét szolgálja, különösen az irodai és vendéglátóipari projektek esetében.
3. Fenntarthatóság és környezettudatosság: A Waft Studio elkötelezett a fenntartható megoldások mellett. Ennek részeként környezetbarát és természetes anyagokat használnak, illetve újrahasznosítást támogató dizájnmegoldásokat alkalmaznak, hogy csökkentsék a környezeti hatásokat.
4. Innováció és technológia: A legújabb technológiák integrálása révén a Waft folyamatosan törekszik a modern és hatékony tervezési módszerek alkalmazására. Ez magában foglalja az olyan kreatív megoldásokat, amelyek növelik a terek multifunkcionalitását és rugalmasságát.
Hergenrőder Ildikó
alapító, vezető tervező